• Szeretnénk segítséget nyújtani külföldön dolgozó Vendégeinknek!

    Mindenek előtt nagyon szépen köszönjük, hogy utaztok értünk! Hálásak vagyunk!

    Szeretnénk segítséget nyújtani, Nektek szóló Híreink- Jövő évi ünnepi nyitvatartásaink menüponttal, hogy könnyebben tudjatok majd tervezni a hazautazással egybekötött időpont foglalással, és már előre láthassátok egy évre előre, hogyan leszünk majd nyitva, mikor, és mettől meddig leszünk majd zárva ünnepek körül!

    Itt mindent pontosan megtaláltok a követező évre vonatkozóan majd bármikor!
    (Ahogy telik az idő, a tartalmak aktuálisan átkerülnek majd Híreink Ünnepi nyitvatartásaiba, és Szombati nyitvatartásaiba, ide pedig jön a következő év. )

    Ne feledjétek, hogy időpontot időben foglaljatok, hogy abban a rövidke időben amikor itthon vagytok, legyen szabad időpont!
    Amint tudjátok mikor utaztok haza, és szeretnétek jönni, akkor azonnal szóljatok!
    Üzeneteiteket ide várjuk: KATT
    ( Ha esetleg pont olyan országban tartózkodtok éppen, ahonnan nem jelenik meg a facebook oldalunk, akkor emailre is tudtok írni: wwitch.tattoo@gmail.com )

Semmi pánik!

Itt mindig, Mindent, Előre meg tudtok nézni! 🙂
Bármikor!

Ne feledjétek, ünnepektől függetlenül, minden második szombaton is zárva vagyunk! Ez 2020-ban is így lesz!

Íme a következő évi zárvatartásaink: Íme a következő évi zárvatartásaink: Íme a következő évi zárvatartásaink:

2020-as Ünnepek és a zárva szombatok:

  • 2020.

  • Újévi nyitás:

    Az első nap az évben Újév után: január 6!

    Január 6. hétfő 12:00-kor fogunk nyitni először 2020-ban!

  • Zárva szombatok:

    Újév, és Húsvét közötti zárva szombatok:

    Január 11. – ZÁRVA
    Február 1. – ZÁRVA
    Február 22. – ZÁRVA
    Március 7. – ZÁRVA
    Március 28. – ZÁRVA
    Április 11. – ZÁRVA

    ( Ne feledjétek, nem minden szombaton vagyunk nyitva, és hétköznapokkal ellentétben a nyitva szombatokon csak rövidítve vagyunk! )

  • Húsvét:

    Április 9-ig nyitva.
    Április 10-14-ig – ZÁRVA!
    Nyitás: Április 15. szerda 12:00!

    Nagypéntek a hét péntekjére esik, és kövi héten Húsvétkor is zárva vagyunk!

  • Zárva szombatok:

    Húsvét és Majális közötti zárva szombatok:

    Április 25. – ZÁRVA

  • Munka ünnepe:

    Április 30-ig nyitva.
    Május 1-2. – ZÁRVA

    Majáliskor, május elsején és másodikán zárva vagyunk!

  • Zárva szombatok:

    Majális és Pünkösd közötti zárva szombatok:

    Május 2. – ZÁRVA
    Május 9. – ZÁRVA
    Május 23. – ZÁRVA

  • Pünkösd:

    Nyitva: Május 29.-ig
    Június 1-2-ig – ZÁRVA
    Nyitás: Június 3. szerda 12:00

  • Zárva szombatok:

    Pünkösd és Aug.20 közötti zárva szombatok:

    Június 6. – ZÁRVA
    Június 20. – ZÁRVA
    Július 4. – ZÁRVA
    Július 18. – ZÁRVA
    Augusztus 1. – ZÁRVA
    Augusztus 15. – ZÁRVA

  • Államalapítás ünnepe:

    Augusztus 19-ig nyitva.
    Augusztus 20-22-ig – ZÁRVA
    Nyitás: Augusztus 24. hétfő 12:00

  • Zárva szombatok:

    Aug. 20. és október 23. közötti zárva szombatok:

    Augusztus 29. – ZÁRVA
    Szeptember 12. – ZÁRVA
    Szeptember 26. – ZÁRVA
    Október 10. – ZÁRVA

  • 56-os forradalom ünnepe:

    Nyitva: Október 22-ig.
    Október 23-24-ig – ZÁRVA
    Nyitás: Október 26. hétfő 12:00

  • Mindenszentek:

    Halottak napja hétfőre esik.

    Nyitva: Október 30.-ig
    November 2. – ZÁRVA
    Nyitás: Október 3. kedd 12:00

  • Zárva szombatok:

    Novemberi zárva szombatok:

    November 7. – ZÁRVA
    November 21. – ZÁRVA

  • Decemberben látástól vakulásig dolgozunk dec. 12-ig!

    Decemberben nem lesznek zárva szombatok!

    Amíg ki nem dőlünk, dolgozunk 🙂
    Ha esetleg betelnének az időpontok nyitvatartás alatt, és még bírjuk szusszal is, akkor igény esetén hosszabbított nyitvatartásban megnyitjuk a nyitvatartáson kívüli, délelőtti időpontokat december 1-12-ig!

    Utána aki bújt, aki nem, December 13-tól szabin leszünk 2021. január 5-ig!

  • Karácsony:

    Hagyományosan, minden év végén elvonulunk szabira és összeszedjük az év végére szétesett molekuláinkat  a jövő évre!

    Nyitva: December 12-ig.
    2020. December 13-tól  2021. Január 3-ig – ZÁRVA
    Nyitás: 2021. Január 4. hétfő 12:00!